Aquarius Élet-Mű-Hely-Alapítvány

Lakatos Évi interjú

Legutóbb egy sportoló/futó apukát mutattam be nektek, most egy futó anyuka következik :) Nem csak futó anyuka, két gyermek anyukája, hanem futó edző is, jelenleg 10 futó (versenyző) edzője, és sport coach is, mi több futó nagykövet, a BSI futó nagykövete, pontosabban Fót BSI futó nagykövete. Nos, ha még nem találtátok ki, elárulom: Lakatos Évi adott nekem interjút, melyet most örömmel osztok meg veletek :)
Hisztek a sorsban? Abban, hogy az élet vezet? Én ezzel biztatgattam a lányomat, amikor kiskamaszként elkezdte tervezgetni az életét, miközben már valamelyest átlátta a világ bonyolultságát és sokszínűségét : „Ne aggódj!” – mondtam neki – „Nem kell mindent egyedül megtervezned, eldöntened a végtelen lehetőségből. Az élet majd terelget.”
Így volt ez Évi életében is. 6 évesen az úszással próbálkozott, de az annyira nem ment neki, hogy 7 évesen el is tanácsolták. Ezek után 8 évesen kezdett el atlétizálni, és 12 évesen a mostani UTE, a régi Dózsa válogatóján a középtávfutók csapatába választották be. BUMM! Életcél a célkeresztben, már 12 évesen, a sors befigyelt, az élet beterelt: FUTÁS! És a kis Évi futott, és azóta is fut, mitöbb másokat is futtat ;)
Hogy mit takar a gyerekeknél a középtávfutás? 800-1500 m-es távokkal indulnak. Később 3, majd 5 km-es távokkal folytatják, ahogy cseperednek. Évente 2x, ősszel és tavasszal kismaratoni távokon indulnak a gyerek középtávfutók 7.5, 10, majd 15 km-es távokon. A Vivicitta 12 km-es távja például benne volt az edzésprogramjukban, de maratont nem futhattak.
14 évesen az aranyjelvényű reménységek osztályába járt a régi Dózsa Gimnáziumba. Csökkentett óraszámban tanultak, napi 4-5 tanórájuk volt, melyből elhagyták a testnevelést, az éneket és a rajzot. Edzőtáborokban volt pótlási lehetőségük, ha lemaradtak a tanulásban. Heti 6 edzésük volt, 16:00-18:30-19:00-ig. Az edzéseken a bemelegítés után résztávoztak, erősítettek, nyújtottak. Országos bajnokságokra jártak. A sportoló gyerekek szinte egész nap együtt léteztek, tanultak, edzettek, mint egy afféle kis kommunában. A sportiskola hátránya az volt talán, hogy a tanárok is elkönyvelték őket, mint sportolókat, és az elvárások sem voltak olyan nagyok a tanulmányi teljesítmény irányában.
Évi legjobb ifi eredményei: 1500 m síkfutás - Serdülő területi bajnok (5:00:01) 1987-ben. És 4x800 m váltó – Serdülő Budapest Bajnok, és országos 3. helyezés szintén 1987-ben.
18 évesen, saját ötlettől vezérelve, a mostani Budapesti Gazdasági Főiskola elődjébe, a Kereskedelmi Főiskolára jelentkezett. A sport egy kicsit háttérbe szorult, kinyílt a világ. A középiskolai osztályából végül senki sem lett olimpikon. 22 évesen Évi is felhagyott a szigorú sportélettel. A futás hobbi szinten maradt meg, heti 2x-i kocogás formájában.
A főiskola után jött a munka, a családalapítás. A gyerekek viszonylag későn, 34 és 36 éves korában érkeztek meg. Nem versenyzett, de érdekes módon ebben az időszakban is futóként azonosította magát. Hiába, a sporttal eltöltött évek nem múltak el nyomtalanul :) Egy félmaraton azért belefért ebbe a verseny-szünetbe is ;)
2012. januárjában aztán váratlanul – figyelem, hahó, itt van megint a sors jobb keze, látjátok, hogy integet? Nyisd ki szemed-füled, vedd észre! :) - egy régi edzőtársa felhívta telefonon, hogy vele szeretné lefutni ősszel a SPAR Maratont :) BUMM! Itt az idő, startvonalra vissza, éééés FUTÁÁÁS! ? Természetesen Évi is az a típus, aki elkapja a sors által feldobott labdákat, nem tér ki az útjukból. Közösségi és segítő szellemisége már itt megmutatkozott: más kérésére, más kedvéért, mással együtt megcsinálni! 6 hónapjuk volt a felkészülésre, ami alatt fokozatosan növelték a távot 35 km-re, melyet többször is megfutottak a SPAR Maraton előtt. Évi már egy GPS-es óra birtokában állt rajthoz. Talán a középtávfutó múlt zavart be. Talán túl gyorsan indított, mert már 25 km-nél ott volt a retteget maratoni fal, aminek csak 30 km környékén kellett volna felmerülnie. 4 óra 42 perces lett az első maraton, amit a barátnője boldogan kipipált. Évi azonban elégedetlen volt, és ezzel fel is pörgött az a bizonyos benső motor ?
2012. novemberében indult Siófokon a Balaton Félmaratonon, melyet 2 órán belül teljesített. Ezzel immár elégedett is volt ? Kb. ezen a ponton fogalmazódott benne, hogy nem szeretne egyedül futni. Látta a kezdőket, akik este, mikor már sötét van, a kis maci nadrágjukban indulnak kocogni titkon, mikor senki sem látja őket :) Aztán, ha az ember már fut egy ideje, lassacskán kitágul a világ, és egy idő után szeretnénk az élményeinket másokkal is megosztani. Évi kereste a fóti futó nagykövetet, de nem találta – mivel hogy nem létezett :) Egy ideig átjárt Gödre futni. Majd 2013. januárjában összegyűjtötte minden önbizalmát, és beküldte a BSI-hez a fél éve megírt Fóti futó nagykövet pályázatát. Fél órán, ismétlem FÉL ÓRÁN belül visszahívták, és megkapta a Fóti futó nagykövet címet :) - felhívnám a figyelmet a sors jobbkezére, ami ismét hevesen integet, remélem, mindenki észrevette :) Így vette kezdetét Évivel a kedd esti közös futás Fóton, 18:30-tól, az ÖMV kúttól (Dózsa György út) tavasztól-őszig 9 km Somlyón át, ősztől-tavaszig pedig aszfalton 8 km benzinkúttól vissza a benzinkútig, és még 3 km emelkedőn futás a Fáy présház felé – ez utóbbi szokta meghálálni magát pl. a pesti BSI versenyeken a Nyugati felüljárónál ;) A tradíció 2 fővel indult. Mára 165 futó csatlakozott a kedd esti futásokhoz, melyből kb. 40-50 fő aktív jelenleg, és alkalmanként kb. 10-en jönnek el, nem csak fótiak, de Dunakeszivel, Veresegyházzal is erős a kapcsolat :)
2013. októberében a SPAR Maratont 3 óra 58 perccel teljesítette Évi, amivel immár elégedett volt. Ehhez a jó eredményhez Szabó Gábor, a Sashegyi Gepárdok edzője segítette sok résztávos és pulzustornáztató edzéssel, amikben Évi is nagyon hisz és szívesen ajánl. Gáborral azóta is együtt dolgoznak a kitűzött célok elérése érdekében. Havonta kapja Évi az edzésprogramokat, melyekről hetente konzultálnak. Évi nagyon hitelesnek tartja Gábort, mivel nem csak megmondja, hogy mit kell tenni a siker érdekében, hanem ő maga is megcsinálja, ő maga is együtt fut a Gepárdokkal.
2014. hozta meg Évi újraindult futókarrierjében az eddigi legsikeresebb évet. Márciusban megnyerte az Öböl-Félmaratont 1 óra 45 perces idővel. Júniusban szintén első helyezett lett a Maraton Fáklyás Futamon 3 óra 43 perces idővel. Októberben 3 óra 43 perces eredménnyel zárult számára a SPAR Maraton. Novemberben pedig megfutotta élete eddigi legjobb félmaratonját a Balaton Félmaratonon 1 óra 37 perces idővel. Az Optivita Ultrafutó Kupa 2 órás futamokon - 3., 2., 2., 2. helyezéseket ért el.
2015. januárjában részt vett az abban az évben hírhedtté vált 120 km-es Extreme 24 Hour Burgenland - Fertő-tó kerülő futóversenyen. Embertelen hidegben került megrendezésre a verseny, melynek 1200 indulójából 24-en értek célba, köztük Évi is. Rengetegen feladták, az öreg rókák közül is. Évi azért csinálta meg, mert az újoncok naivitásával hitte, hogy nem adhatja fel, nem szokás feladni, a feladás mondhatni fel sem merült benne :) Ennyit a hit erejéről és hogy a nem tudás jó is lehet olykor :)
2015-ös évben vett részt a Piros 85 Terepfutóversenyen, és teljesítette a 85 km-es távot. 2013-2017. minden évben indult az Ultrabalaton, 220 km-t teljesített - 5-szörös teljesítő váltótagként (5 fős csapatban). 2014-2016. minden évben indult a Suhanj!6 6 órás ultrafutóversenyen, ahol 2., 2., 3. helyezéseket ért el váltóban. Mindezidáig 8 maratont (legjobb idő: 3:43:34), és több tucat félmaratont (legjobb idő: 1:37:33) futott.
Észrevettétek már, hogy amikor elértetek egy bizonyos részterületen fejlődést, az élet elétek tesz egy próbát a „nagy betűs élet” szélesvásznú színpadán, mint afféle sors bal keze? Évinek itt, a futó karrier csúcspontján jöttek a feladatok a magánéleti és munkahelyi vonalon. Miután itt elrendeződtek az erővonalak, a fókusz a saját futókarrier helyett a tanítványokra terelődött.
Évi most még egy irodában dolgozik, de szeretne majd teljes idejében a sporttal és a sportolókkal foglalkozni. Jelenleg 10 futó tanítványa van, akik mind versenyeznek is. A 10 km-től a Balaton Szupermaratonig különféle távokon indulnak. Az 1 óra 25 perces félmaraton teljesítőtől az első félmaratonistáig sokféle készültségi szintű futóval dolgozik együtt. Mindegyikkel igyekszik futni személyesen is – megjegyezném, ezt nagyon kevesen teszik meg a futóedzők közül, amit én személy szerint hiányolok, mert szerintem nem árt látni legalább időnként a futónk technikáját, hátha azon is lehetne javítani a jobb eredmények elérése érdekében -, illetve a legtöbb futóedzőhöz hasonlóan online tartják a kapcsolatot.
Évi megemlítette a Futás nőknek Magazint, mely blogként indult Mindent a futásról nőknek címmel 2012-ben. Németh Györgyi anyaként kezdett el futni, miközben a médiában dolgozott. Így alakította át blogját magazinná, melyhez számos szakember is csatlakozott (mostanra kb. 20 fős csapattal bírnak), köztük Évi, aki edzőként és edzéstervekkel és hasznos cikkekkel ?? gazdagítja a magazin elektronikus oldalait.
A sport coaching még csak most induló vonal: életvezetésben, elakadásokkor, a sportkarrier lezárásakor – a normál életbe való visszailleszkedésben tudja támogatni jó kérdések feltevésével a sportolókat, rávilágít dolgokra, más nézőpontot ad – a sportpszichológus mellett/helyett segíti a sportolókat. Évi tanára pl. kinn volt a Rió-i olimpián. ÉLÜNK FUTUNK címmel indult útjára Évi sport coaching oldala, Évi ezzel is szerette volna kifejezni, milyen fontos az egyensúly megtalálása a futás és életünk más területei között, illetve hogy a futás egy életmód, az életmódszerű futás az igazi :)
Évi sport coaching kapcsán már két cégnek is tartott motivációs tréninget „Az én életemben a futás az, ami segít…” címmel. Mindkét esetben nagyon pozitív visszajelzéseket kapott, őt tartották a résztvevők a legszuggesztívebb előadónak, leginkább őt „vitték haza magukkal” :) Évi beszélt nekem arról is, hogy elég nehéz szétválasztani az edzősködést és a coaching-ot, mert mondjuk egy közös futás közbeni beszélgetés során óhatatlanul felmerülnek coaching elemek :)
És persze egy hiteles edző közben hozza a saját eredményeket is, ami szintén nem kevés munkát követel. 2017-ben például először indult a Balaton Szupermaratonon, ami nagy tapasztalatot jelentett a számára, 22 óra 14 perc alatt teljesítette a 198.3 km-es távot. Óriási lelkierőt meríthet az ember ebből a versenyből: 4 egymás utáni napon, újra és újra összeszedni magad és rajthoz állni, és megtapasztalni, hogy képes vagy rá! Fantasztikus érzés! – ebben csak meg tudom erősíteni Évit, az első BSZM számomra is katartikus élmény volt :) Tervek között szerepel még egy 3 óra 30 perces maraton és egy 1 óra 30 perces félmaraton is.
Ne feledkezzünk meg Évi két gyerkőcéről sem, egy 8 és egy 10 éves fiúcskáról, két csodálatos személyiséggel bíró gyermekről, akik szintén igénylik még a foglalkozást, az energiát, no meg a példamutatást :)
Évi mesélt nekem legifjabb „gyermekéről”, a sportékszerek online ékszerboltocskáról, mely a John’s daughter nevet kapta. A sors úgy keveredik ide, hogy Évi édesapja ötvös mester volt. Innen az ékszerek szeretete és a névválasztás is :) Évi édesapjától örökölte közösségi szemléletét, a sport és a természet szeretetét is – édesapja szervezte a helyi természetjáró programokat. Az ékszereket Évi maga készíti, de már felvette a kapcsolatot egy ötvös mesterrel, akinek a segítségével majd nemesfém komponensekkel is gazdagíthatják a kínálatot. A webáruházhoz kapcsolódó marketing tevékenységek is izgalmas kihívásokat jelentenek Évinek.
Azt hiszem, egy hihetetlenül gazdag életet ismerhettünk. Évi maga is elmondta, hogy oda kell figyelnie, nehogy szétforgácsolja magát :) Ebben is hasonlóak vagyunk. De azt hiszem, vannak emberek, akiknek az a sorsa, hogy ügyesen-okosan egyensúlyozva sokféle tehetségük és életük különféle területei között – megtalálják a bölcs egyensúlyt. Nekik nem kell single tasking üzemmódba erőltetniük önmagukat, nyugodtan működhetnek multitasking üzemmódban. Mint egy valódi mágus, ügyesen helyezgetve a fókuszt, életüket mesterien terelgethetik az élet tengerének hullámain, mint egy profi szörfös, mindig jól megérezve, mikor melyik hullámot lehet éppen meglovagolni :)
Végezetül álljon itt egy sporttal eltöltött élet néhány eddig kikristályosodott üzenete, mely még nem a végső üzenet, hiszen egy életútja felén járó, nálam egy évvel fiatalabb futónőtől hallhattam őket :)
„Hiszek a gondolat és a befektetett munka erejében.
A futásban az a jó, hogy nincs benne hazugság.
Igen, létezik genetika. Létezik tehetség. Ezek eredményezhetnek egy gyors kezdeti fejlődést. De szorgalom nélkül nincs tartós siker.
Az edzés egy életforma – a verseny a gyümölcs.
Meg kell találni az egyensúlyt a magánélet, a hivatás és a sport között.
Segíteni jó :)
Az energia áramlása talán úgy működik, hogy beletesszük mindabba, amiben hiszünk, majd a sikerek, élmények, csillogó szemek láttán visszakapjuk, amit aztán többszörözve adhatunk újra tovább. Így hát az itt leírtak, ez az Egész nem működne a közösség támogató ereje nélkül! Nagyon hálás vagyok azoknak az embereknek, akik körül vesznek. Fosztó Zsoltnak pedig különösen, akinek olyan személyisége van, hogy nemes egyszerűséggel és magától értetődően segíti az életemet, folyamatos, tevőleges támogatást kapok tőle, és nagyon jó tudni, hogy mindenben számíthatok rá. Remélem, viszonozni is tudom mindezt. Így teljes és előre haladó minden! :)”



Kövess minket a Facebook-on!